fbpx
  • Megjelenés:

Klímavédelemmel kampányolt az ellenzék, aztán megakadályoztak egy erdősítést Újpesten

Az újpesti képviselő-testület 2017 decemberében megállapodást kötött a Magyar Íjász Szövetséggel, melynek része volt az is, hogy egy 6 hektáros bozótos, fás terület erdőművelés alá kerül - vagyis erdő lesz a helyén.

Ekkor úgy tűnt, hogy az együttműködésnek hála, jelentősen nő a főváros minőségi zöld felületének a nagysága.

Miután a klímavédelemmel és a zöld területek növelésével kampányoló ellenzék a főpolgármesteri szék mellett több fővárosi kerület vezetését is megszerezte, sokan azt feltételezték, hogy a kerület momentumos polgármestere, Déri Tibor minden környezetvédelmi ügyben tett fideszes erőfeszítést minimum megdupláz polgármestersége alatt. Egy január végi döntés után azonban biztossá vált, hogy a várakozásokhoz képest teljesen más irányba indult el a főváros ellenzéki vezetése a fák ügyében.

A fővárosi közgyűlés január 28-án tartott ülésén, az SZMSZ módosítása körüli heves vita miatt, az újpesti erdő ügye nem kapott érdemi figyelmet. Miközben a fővárosi vezetés az ellenzék mozgásterét akarja radikálisan korlátozni, néhány hektár erdő sorsa háttérbe szorult. Pedig minimum figyelemre méltó, hogy a Momentum újpesti polgármestere saját maga indítványozta egy jelentős nagyságú terület erdősítésének visszavonását.

A történet kezdete 2017-2018-ra nyúlik vissza, amikor az újpesti önkormányzatot még a fideszes Wintermantel Zsolt vezette. A kerületi képviselő-testület 2018. március 29-én egyhangúlag (18 igen szavazattal) úgy döntött, hogy a Magyar Íjász Szövetségnek eladja a Megyeri körfogalom melletti 6844 nm területű építési telket, amely már évtizedekkel korábban sportcélú besorolást kapott.

Az Íjász Szövetség a Fővárosi Önkormányzat hozzájárulását kérte, hogy az építési telek mellett található, fővárosi tulajdonú 225 000 négyzetméteres erdőterületből kb. 20 000 négyzetméteren szabadtéri íjász gyakorlópályákat alakítsanak ki. Előzőleg az erdőfelügyelettől már engedélyt kaptak, azzal a feltétellel, hogy a 20 000 négyzetméter erdő használata fejében, az Aquaworld és az M0-ás autópálya közötti 60 000 négyzetméteres területen, új, szakszerűen tervezett erdő telepítését vállalta a Szövetség.

A Fidelitas újpesti elnöke, Renge Zsolt korábban sokat foglalkozott az üggyel, elmondása szerint a szabadtéri akadályíjászat miatt nem kellett volna erdőt irtani. Az íjászszövetség a szabadtéri pályákat nem betonozta volna le, hiszen a terepíjászat lényege, hogy természetes terepen zajlik. Az íjász szövetség tervei tehát környezeti kárt nem okoztak volna, azonban azzal, hogy a 2 hektáros terület használatáért egy 6 hektáros területet erdőgazdálkodás alá vontak volna, azzal jelentős nyereség keletkezett volna zöld felületben.

Ezzel a 60 000 négyzetméternyi új erdővel nem csak Újpest, de az egész főváros jó minőségű zöld felülethez jutott volna.

2019 májusában azonban váratlan fordulat történt. Mikor a Fővárosi Közgyűlésnek döntenie kellett az íjászpálya tervéről, Trippon Norbert, az MSZP fővárosi képviselője, az addig általa is támogatott fejlesztést elutasította. A Trippon véleményében beállt változás azért is furcsa, mivel újpesti-káposztásmegyeri képviselőként korábban támogatta a terveket.

Az íjászpálya körül kialakult vita végül úgy zárult, hogy Wintermantel Zsolt visszavonta az előterjesztést, azonban a 6 hektáros terület erdőgazdálkodás alá vonását továbbra is meg szerették volna valósítani.

Az újpesti képviselő-testület tavaly nyáron ezért határozatot hozott arról, hogy a tulajdonos fővárosi önkormányzat és az erdőfelügyelet állásfoglalásának figyelembevételével, a korábbi megállapodásban szereplő 6 hektár területet erdővé kívánják nyilvánítani.

Az íjászpálya után azonban idén januárban már az erdősítés tervét is elvetette a fővárosi baloldal. Újpest momentumos polgármestere, Déri Tibor ugyanis a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztette javaslatát, miszerint utasítsák el az íjász szövetség kérelmét,

ezzel együtt a 6 hektáros terület se kerüljön erdőgazdálkodás alá - vagyis ne legyen ott erdő.

Az még nem meglepő egy ellenzéki politikustól, hogy ellenzi egy sportlétesítmény megépítését, az azonban némileg újdonságot jelent, hogy az erdősítés is ellenükre van.


Budapest, 2019. november 5. Horváth Csaba, a XIV. kerület szocialista polgármestere, Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere, Pikó András, a VIII. kerület közös ellenzéki polgármestere, Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere, Déri Tibor, a IV. kerület momentumos polgármestere és Havasi Gábor, a XXII. kerület momentumos polgármestere (b-j) az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Városháza dísztermében. | Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Déri Tibor indoklása szerint azonban nem a fák ellen vannak, csupán nincs szükség erdősítésre, mivel a területen már vannak fák. Azonban a szóban forgó terület jogilag nem erdő, pusztán egy fás, bozótos terület. Két állítás került szembe egymással. Egyrészről a momentumos polgármesteré, aki azt állítja, hogy minden úgy van jól, ahogy van, nincs szükség erdőművelésre, mivel már fák állnak a kérdéses területen.

Ezzel szemben áll a szakértők véleménye, akik szerint a dzsumbuj nem erdő.

Egy városi környezetben levő turisztikai és rekreációs célú, gondozott erdő nem hasonlítható össze egy területtel, ahol vadon tenyésző, rendezetlenül növő fák és bokrok vannak. Az erdő kialakulása, használata és kezelése is teljesen más megoldásokat kíván.

Az erdészet által gondozott erdők ökológiai értelemben is sokkal értékesebbek, oxigéntermelésben és szén-dioxid-elnyelésben is jóval hatékonyabbak.

Az erdőgazdálkodás fontos, mivel az elpusztult fákat pótolni kell, az allergén és invazív fajtákat pedig vissza kell szorítani. A szakértők szerint a parkerdők fenntartása inkább minőségi, mint mennyiségi kérdés, mert a városi környezetben rendelkezésre álló zöldterületek esetén elsősorban azok minőségi fejlesztése jelenti az értéknövekedést az erdőt használók számára.

Farkas-erdő mint szeméttelep. | Forrás: Szalma György

A polgármester érve, miszerint minden maradjon úgy, ahogy van, azért is baljós, mivel a Farkas-erdő is jelentős segítségre szorulna. Az erdő az elmúlt években sok helyen szemétlerakóvá vált, a kialakult helyzet pedig minél gyorsabb beavatkozást igényelne. Bár az erdő nem az újpesti önkormányzat tulajdona, az előző vezetés többször szervezett civilekkel közösen szemétszedő akciót.

Most azonban a baloldal van többségben a fővárosban, nem volt kérdés tehát, hogy Déri Tibor előterjesztését támogatni fogja a többség. A Fővárosi Közgyűlés elé került tehát az indítvány, hogy ne létesülhessen semmilyen íjász létesítmény a környéken.

A Fidesz-frakció nevében Láng Zsolt egy módosító javaslatot nyújtott be, amely azt indítványozta, hogy a hat hektáros területet annak ellenére is erdősítsék, hogy az íjász gyakorlópályából nem lesz semmi. Az erdőfelügyelet határozatának megfelelően járnának el, tehát

Láng Zsolt tulajdonképpen a jogszabály végrehajtását javasolta.

Déri Tibor válaszában elmondta, hogy az erdősítést nem támogatja, mivel egy alapítvány véleménye szerint teljesen indokolatlan hozzányúlni a területhez.

Láng Zsolt végül azt ajánlotta, hogy módosítja a javaslatát azzal, hogy egy szakértői csoportot bízzon meg a közgyűlés annak megállapítására, hogy valóban erdő van-e az adott területen. Amennyiben a szakértői csoport megerősíti az erdőfelügyelet véleményét, miszerint erdősítésre van szükség, úgy a közgyűlés hajtsa végre azt.

Déri erre a felvetésre félreérthető kaján mosollyal válaszolt, kijelentve, hogy Láng Zsolttal kettesben akarja megnézni a területet. A kínosra sikerült kedélyeskedő megjegyzéssel Déri egyértelművé tette, hogy nem akar kompromisszumot; azt szeretné, ha a testület szavazna, és a terület kívül maradna az erdőgazdálkodás hatóköréből.

A közgyűlésről készített videófelvételen látható, hogy Karácsony Gergely sem értette, hogy végül mire jutottak a vitatkozó felek, mi Déri álláspontja Láng Zsolt kompromisszumos javaslatára. Végül Déri kijelentette, hogy fenntartja az eredeti indítványt, ahogy Láng Zsolt is a módosítását. Ezek után a testület szavazott, az erdősítés terve pedig a kukában végezte.


Az erdősítés ellen szavazott a többség. | Forrás: Origo

Meglepetést az okozott, hogy Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely tartózkodott a szavazásnál, a baloldali többség azonban leszavazta az erdőt. Egyedül László Imre támogatta a Fidesz módosító indítványát.

A szavazás után Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere a Facebookon véleményezte a Fővárosi Közgyűlés döntését:

Ezzel a felelőtlen, buta, káros döntéssel elvettek Újpesttől hatvanezer négyzetméter erdőt! Az átlagember számára egy fás terület tűnhet erdőnek, de egy polgármesternek illene tudnia, hogy mi a különbség egy fás terület és egy hivatalosan erdővé nyilvánított, erdőgazdálkodásba bevont, szakemberek által gondozott, és jogi státuszánál fogva többletvédelmet élvező erdő között. Tudjuk jól, hogy ha egy jármű ráhajt a sínekre, attól még nem lesz vonat! 

Itt kerek perec arról van szó, hogy Újpest és a Fővárosi Közgyűlés baloldali vezetése leszavazta, hogy hatvanezer négyzetméteres minőségi erdőfejlesztés legyen Újpesten!”

Ozsváth Kálmán, az újpesti Fidesz helyi képviselője lapunknak elmondta, hogy nem tekintik lezártnak az ügyet, mivel a terület akkor lesz biztonságban, ha erdőművelés alá veszik. Ozsváth hozzátette azt is, hogy egy terület nem lesz erdő pusztán attól, hogy sok fa van rajta. Azt szeretnék, ha a főváros valóban megvizsgáltatná szakemberekkel a területet, hogy szakértői vélemény meghallgatása után hozzanak végleges döntést.

Ozsváth nem látja a szakmai érveket a döntés mögött, illetve nem is igazán érti, hogy a momentumos polgármester miért gáncsolta el az erdősítési javaslatot. Nem zárja ki azt sem, hogy a fő motiváció az, hogy ha hivatalosan is erdővé minősítenék a területet, azt már soha nem lehetne építési telekké minősíteni.