fbpx
  • Megjelenés:

A sikeres Újpestért politikai tisztogatásokba és haveri osztogatásokba kezdett az új városvezetés

Szerdán reggel az Újpesti Napló önkormányzati újság több munkatársát kirúgták, biztonsági őrök kíséretében egy órát kaptak a holmijaik összecsomagolására. Nehezen hihető, hogy a munkájuk minőségével lett volna gond, hisz van köztük olyan, nagy tapasztalattal bíró kolléga is, aki már több, mint húsz éve dolgozott az önkormányzati sajtóban.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a tisztogatásnak politikai okai vannak. Ezt erősíti az is, hogy az új főszerkesztő Balogh Gábor, az Alfahír újságírója lesz, akit korábban a kuruc.info szélsőjobbos portállal is kapcsolatba hoztak.

„Ez nem politikai tisztogatás, a szabotázst, az információk szándékos elhallgatását egyetlen munkáltató sem tűrné el szerintem."

– fogalmazott a polgármester. Hasonló tartalmú közleményt tett ki közben a kerület a hivatalos Facebook-oldalára is, de abban nem szerepel Balogh neve. Az Index felhívta az Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetőjét, Bíró Beátát, aki azt mondta, hat ember távozik a tizenöt fős szerkesztőségből, Balogh Gáborra pedig kizárólag szakmai indokok alapján esett a választás. 

Aki kételkedne Balogh Gábor elfogulatlanságában, tárgyilagosságában, pártfüggetlenségében, annak javasoljuk megtekintésre facebook oldalát: https://www.facebook.com/balogh.gabor.39

fotó: alfahir.hu
Balogh Gábor | fotó: alfahir.hu

Az Indexnek lenyilatkozott bájolgásnak némileg ellentmond a cég Facebook-bejegyzése, amelyben lényegében a régi hatalmasságokat kiszolgáló lakájoknak titulálják az eltávolított újságírókat, akiknek úgymond békejobbot nyújtott az új vezetés, de az érintettek nem éltek a lehetőséggel. Elképzelhető, hogy milyen barátságos békejobb lehetett ez a Dérit a zsebükben tartó, minden fronton bosszúra szomjas jobbikosok részéről, akik közül amúgy nem mindenki a jó modoráról ismert. 

A politikai leszámolást támasztja alá a menesztett főszerkesztő, Héjja Krisztián bejegyzése is, amelyből kiderült, hogy Bíró Beáta arra sem méltatta a kirúgott dolgozókat, hogy személyesen közölje velük az új városvezetés döntését, maga helyett egy ügyvédnőt küldött, mondván, az ügyvezető nő nem szeretne megszólalni az ügyben. Példás bátorság.

„Kedves Újpestiek! Héjja Krisztián vagyok, az Újpesti Sajtó Kft. 2019. november 20-án elbocsájtott felelős szerkesztője. Jó sok kommentet és rengeteg téves hírt, hergeléshez rendkívül alkalmas kiírást láttam a mai napon történtekkel kapcsolatban. Kérlek engedjétek meg, hogy elmeséljem mi is történt igazából. Tegnapi napon kaptam egy e-mailt, miszerint öt kollégám és én, fáradjunk be november 20-án 8:30-ra, a két hete hivatásban lévő ügyvezető asszony irodájába. Mindenki meg is jelent az ajtajánál a kért időpontban, közben pedig az járt a fejemben, hogy “mit keres itt Balogh Gábor (kurucinfó, alfahír) az épületben?”. Láttam egy-két ellenzéki tüntetésen már, így a kérdésem költői volt magam felé. Ő az “utódom”.Szóltak, hogy majd jeleznek ha bemehetünk, de ezt is egyesével kell megtennünk, amikor is teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mi fog történni. Vártam, aztán az egyik kollégám szólt, hogy én következem. Az irodában egy ügyvédnő fogadott, illetve természetesen az ügyvezető asszony. Bemutatkoztam, leültem. Az ügyvédnő elhadarta, hogy a mai nappal közös megegyezéssel, több, mint másfél év után megszűnik a munkaviszonyom, illetve felajánlottak két havi bért, egyfajta végkielégítésként. Néztem a papírt, majd pár pillanat múlva felnéztem a “főnökömre” és ez a rövid, párbeszéd zajlott le: Én: Ez micsoda? Mi van?Ügyvédnő: Az ügyvezető asszony helyett én beszélek, ő nem szeretne megszólalni. Elmosolyodtam, és utána higgadtan, de közben belül tombolva aláírtam a papírt.Távoztam. Tudtam, hogy ma nem kellett volna megnyitnom a Facebookot, mert sejtettem, hogy szembe jön velem az a mérhetetlen szenny és össze-visszaság, ami ilyenkor szokott. Ez volt az önkormányzati alkalmazottak ügyében is. Az Újpesti Sajtó Kft. hivatalos közlemény szerint, volt két hetünk, hogy éljünk azzal a lehetőséggel, hogy tiszta lappal kezdjünk. A munkámat ugyanúgy végeztem, mint eddig. A munkanapokon kívül a két hét hétvégéjén az ügyvezető asszony többször kért segítséget, amiben én úgy gondolom maximálisan partner voltam, illetve a hétköznapok alkalmával is túlórákkal próbáltam hozzájárulni ahhoz, hogy gördülékeny legyen minden. Sőt, az első ÚKTV adásnapunkon jót beszélgetve és egyeztetve este együtt zártuk a sajtó székházát. Ezenkívül minden a sajtóhoz köthető partnernél, ahol volt lehetőségem, e-mailben bemutattam. Ezzel cáfolom azt, hogy infókat tartottunk vissza, akadályoztuk a munkát stb. Bárkinek meglehet a munkánkról a véleménye, de nem tartom korrektnek, amit az Újpesti Sajtó Kft….és, mondjuk ki, az új városvezetés ma tett. Eléggé úgy van beállítva, hogy mi nem tettünk semmit, hogy velünk nem lehetett normálisan együtt dolgozni. Kár volt a földön fekvőkbe belerúgni. És most nem ránk, fiatalokra gondolok – mert rólunk lepereg – hanem az idősebb, elismert kollégákra. Azt gondolom, hogy ezzel a pár sorral le is kell zárnom a témát, így FÜGGETLENKÉNT, ŐSZINTÉN! Még pár kérdést kaptam az elmúlt órákban ezekre egy-egy szóval szeretnék reagálni: Mindenkit kirúgtak? – NEM, 6 EMBERT! Biztonsági őr kíséretében kellett távoznunk? – NEM, DE JELENT VOLT! Egy óránk volt elhagyni a sajtót? – NEM, DE ŐSZINTÉN KI AKART VOLNA MÉG MARADNI?! Politikai döntés volt a mai? – IGEN! Az új városvezetés döntött így? – IGEN! Független lesz ezentúl az újpesti média? – BÁRCSAK!"
– írta bejegyzésében Héjja Krisztián.

Újpesten keddre hívott össze rendkívüli testületi ülést az új városvezetés, és sokan arra számítottak, hogy a kerületben szociális munkát végzőket kívánják megjutalmazni egész éves kemény munkájukért, ami egyébként immár két évtizedes hagyomány Újpesten. A napirendi pontok között azonban nem szerepelt ilyesmi; sokkal sürgősebb volt Déri Tiborék számára, hogy a korábban már megállapított tiszteletdíjaikat megemeljék, a bizottságokat saját embereikkel töltsék fel, és a klímaváltozás elleni rettenthetetlen harc jegyében szolgálati autókat osztogassanak egymásnak.

Az újpesti politikai tisztogatások hírére fellelkesült Szabó Zoltán, a Horn-kormány egykori államtitkára, volt MSZP-s, jelenleg DK-s, akit a nagy fővárosi megújulás jegyében nemrég ejtőernyőztettek be Gyurcsányék a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottságába.