fbpx
  • Megjelenés:

Süllyedés

A mai napon levelet kaptunk dr. Derce Tamástól, aki 20 éven keresztül, 2010-ig volt városunk polgármestere. Levelében saját tapasztalatait osztja meg az olvasókkal, ezekkel kiegészítve azt a levelet, amelyet tegnap egykori vezetőtársaival, politikustársaival jegyzett.

A levél konklúziója ugyanaz: Déri Tibor polgármesternek le kell váltani Ungár Klárát

Amikor 1990 októberében polgármesterré választottak, azonnal összehívtam az Önkormányzat tanácstermébe a hivatal dolgozóit, s többek közt a következőket mondtam: „Mindenki úgy gondolkodik a politikáról, ahogy akar, de csak öt óra után, a tölgyfakapu túloldalán.” Azaz a hivatalban ügyeket intézünk, és nem politizálunk, mert a hivatalnak ez a dolga.

Húsz éves polgármesterségem alatt kormányon volt az MDF, az MSZP, az SZDSZ, a FIDESZ és a Kisgazdapárt. 1994-ig az SZDSZ tagja voltam, azt követően már egyetlen pártnak sem. Születtek egymás után olyan kormányzati törvények, rendeletek, intézkedések, melyek nagyon ártalmasak voltak az országra, s ezen belül az önkormányzatokra is. De ennek ellenére soha nem alacsonyodtam le trágárságokra, hazugságokra.

Nem neveztem senkit segg hülyének, nem mondtam senkire, hogy fasiszta, mert ismerem a szó igazi tartalmát, s ostobának sem tettetem magamat egy vélt jó beszólásért.

A tisztség kötelez

Mindenekelőtt tisztességre, viselkedésre, mert ha tetszik, ha nem, a „potentátok,” a társadalom többségének viselkedési mintát adnak. Ha te így viselkedsz, akkor én is. Ha te hazudhatsz következmények nélkül, én is megtehetem. Ha te ostobaságokat beszélsz, én is lehetek tudatlan demagóg.

Ungár Klárának lehet véleménye. Ungár Klára írhat butaságokat is, amikor történelmi fogalmakat tudatlanul használ, hogy általa is tudott valótlanságokat igaznak tüntet fel, hogy hazugságokat sulykol a társadalomba igazságként, a mai politikában nem meglepő. Viszont jó lenne, ha tudatában lenne annak, hogy Ő egy „hivatalnok”, nem politikus, nem polgármester, nem képviselő, s ennek megfelelően viselkedne.

Azaz ő egy intézményvezető, az általa vezetett intézmény képviselője, akinek magatartását írott és íratlan szabályok keretek közé szorítják! De ennek, tudatában kellene lennie neki, s a főnökeinek is!

Az, hogy írása, elvi-társaihoz méltó színvonalat képvisel már nem meglepő. Sorai, s az abban rejtőzködő gondolkodás, számomra múlt idéző, nincs jobb jelző rá: bolsevik. Ha nem fogadod el a mi gondolkodásunkat, ahogy Lenin elvtárs írta: „kiirtani való féreg” vagy! Néhányan még emlékszünk a pártállami gyakorlatra: hányszor megkaptuk a jelzőt, Fasiszta! mert a „Délutáni randevút” hallgattuk, mert nem akartunk KISZ tagok, Ifjú Gárda tagok, szakszervezeti tagok lenni, mert nem mentünk el felvonulni május elsején, mert nem akartunk Marxista- Leninista esti egyetemre  járni. Kár, hogy olyan könnyen felejtő típus.

2010 óta nem igen politizáltam a nyilvánosság előtt. A tavalyi választások előtt elmondtam véleményemet, hogy mit diktál az ésszerűség, s a szakmai követelmények. Ungár Klára írása se törte volna meg hallgatásomat, ha azt nem egy újpesti intézmény vezetőjeként teszi, aki írásával nem integrál, hanem széthúzást kelt, aki írásával vezető beosztásával össze nem férő módon nem csak az újpesti polgárokban, hanem saját munkatársai között is indulatokat gerjeszt, s végső soron ennek negatív következményeit az intézményét gyógyulás reményében felkereső újpestiek látják.

Az Önkormányzat vezetésének van min elgondolkodnia!

 

Dr. Derce Tamás
Újpest Nyugalmazott Polgármestere