- Megjelenés:
Baloldali tanácsadó: A járványban az elhunytak hozzátartozóit kellene kihasználni
Tovább folytatja halálkampányát a baloldal. Krekó Péter után most egy másik baloldali tanácsadó a Pesti TV műsorában fejtette ki a baloldal stratégiáját.
Az adásban teljesen nyíltan arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban meghaltak hozzátartozóihoz, majd hogy egyértelműsítse, még ki is számolta, hogy ez hány embert jelent.
Ízléstelen, morbid és gusztustalan, amit mondasz, ezt a vitát én itt befejeztem
– így háborodott fel a Polbeat Pankrációban Lánczi Tamás és Törcsi Péter a műsor azon pontján, amikor Nagy Attila Tibor baloldali tanácsadó arról beszélt, hogy
egy baloldali párt akár maga mellé is állíthatja a koronavírus áldozatainak több tízezer hozzátartozóját.
"Joe Biden is kihasználta ezt, üresen maradt székekhez, így a halottak hozzátartozóihoz szólt"– mondta a baloldali tanácsadó, amire Lánczi Tamás úgy reagált, gyomorforgató, Törcsi Péter pedig hullarablásnak nevezte Nagy szavait.
A baloldali tanácsadó kiszámolta, 200 ezer gyászolóval már egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni. Szerinte a baloldal azonban egyelőre "nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból fakadó fájdalmat".
Dömötör Csaba alig talál szavakat
Szívesen feltennénk a kérdést, hogy hol van az a pont, amikor egy baloldali párt már "kellőképpen" kihasználta a gyászolók fájdalmát - reagált Dömötör Csaba az elhangzottakra.
Az államtitkár szerint már tényleg nincs határ, amit a baloldal ne lépne át, tényleg nincs emberi méltóság, amit figyelembe vennének, és nincs emberélet, ami számítana nekik. Egy dolog viszont időtállóan látszik: a szűnni nem akaró gátlástalanság.
Néhány hónappal ezelőtt Krekó Péter baloldali elemző volt az, aki először elárulta a baloldal stratégiáját. Krekó akkor úgy fogalmazott a Politicónak adott interjúban, hogy a tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor (Orbánnak) kell viselnie a politikai következményeket.
Azt is hozzátette, hogy "ha az emberek nem oltatják be magukat, azért Orbán lesz a hibás". Tehát a kormány politikai ellenfeleinek az az érdeke, hogy lassan haladjon a vakcináció. Szerinte ugyanis minél rosszabb a kormánynak és Magyarországnak, annál jobb az ellenzéknek.
Krekó gondolatai nagy hatással voltak a baloldalra: mára jól láthatóan erre építik oltásellenes politikai stratégiájukat. Gyurcsány Ferencék ma már ott tartanak, hogy a minden eddiginél erősebb harmadik hullám ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy aláássák az oltásokba vetett bizalmat.