- Megjelenés:
LMBTQ-lobbi egy újabb magyar iskolában, az igazgató nem válaszol a kérdésekre
Hiába keresték meg újságírók a gimnázium igazgatóját, az politikára hivatkozva nem válaszol. Képek az érzékenyítésről természetesen vannak.
A Magyar Nemzet írta meg, hogy amíg „a baloldal jogi úton támadja a gyermekvédelmi népszavazást, a gimnáziumokba már kezd beszivárogni a genderideológia”. Az előző Eötvös József Gimnáziumos eset után most a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumról derült ki, hogy szituációs gyakorlatokkal is érzékenyítették a diákokat.
Egy diák számolt be arról a Magyar Nemzetnek, hogy 2019-ben az intézmény szervezett egy LMBTQ-érzékenyítést. Az általa küldött fotókon jól látható, hogy a kedves érzékenyítő az LMBTQ betűk fogalmi magyarázatai mellett elmagyarázták az aszexualitás, demiszexualitás és alloszexualitás jelentését. Emellett a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala is megtalálható a táblán.
Egy másik képen a szituációs gyakorlatok leírása szerepelt:
„Tomi 16 éves, két apukájával él (Ödön és Ernő). Egy nap azzal megy haza, hogy az iskolában a többiek azzal csúfolták, hogy »buzik a szülei«. Játsszátok el a beszélgetést a szülőkkel.”
„Magdaléna 16 éves transzlány. A tornaórához a lányöltözőben szeretne átöltözni, de vannak lányok, akik tiltakoznak ez ellen. Játsszátok el a jelenetet.”
Az igazgatónő politikára hivatkozva nem válaszol
A Magyar Nemzet megkereste az esettel kapcsolatban a Táncművészeti Szakgimnázium igazgatóját. Megkérdezték, hogy „az intézmény vezetősége tudott-e ezekről a programokról, kik tartották az órákat, a foglalkozást tartó személyek/szervezetek kitől kaptak engedély, jelenleg folynak-e hasonló programok, valamint hogy mikor kezdték el az érzékenyítést az intézményben?
"Tekintettel a téma érzékenységére és arra, hogy tavasszal választások lesznek az országban, így mindenki mindenből politikai kérdést csinál és lassan elveszti a józan eszét, nem válaszolok ezekre a kérdésekre.”