- Megjelenés:
Tóth Zoltán: Lehallgattak, megfigyeltek
Két idényt védett az Újpestben, mégis úgy emlegetik, mint a klub legjobb kapusát. Tóth Zoli boldog életet él San Diegóban.
Édesapja, Tóth György szintén válogatott kapus volt. A Szusza és Zsengellér fémjelezte lila-fehér gárdával háromszoros bajnok.
– Apám megfertőzött, mindent megtettem, hogy egyszer én is NB I-es kapus legyek – mondja a Borsnak Tóth Zoli, mert a szurkolók soha nem nevezték Zoltánnak.
– Naponta háromszor edzettem. Legtöbbször apámmal, nélküle sehová sem jutottam volna. Aztán, amikor eljött a nagy nap, Várhidi Pál edző rögtön a bajnoki címvédő ellen küldte pályára.
– A Népstadion gyepén, hatvanezer néző előtt, bevallom, tele lett a gatyám. Szerintem, ha Dunai Ede nincs mellettem, ma nem volna miről beszélgetnünk. Egyébként nem kaptam gólt. Csupán két idényt védett Újpesten, a szurkolók szerint mégis a klub történetének legjobbja.
– Huszonkét éves koromra válogatott lettem, két bajnoki aranyérmet nyertem, ám többre vágytam. Anyagilag is. Ám erre itthon, a szocializmusban esélyem sem volt. Mennem kellett. 1979-ben úgy döntöttem, elhagyom az országot. A hatóságok megfigyeltek, lehallgattak, mert az öltözőben is hangoztattam, hogy ez a rendszer velejéig romlott.
Zoltán egy példát is említ: a Bilbao elleni kupameccsen megsérült a válla, erre behívták katonának. Egy szadista őrvezető kezei közé került.
– Szívatott, ahogy tudott, a kínok kínjait éltem át. Erre az újpesti vezetők azt felelték a reklamálásomra:
„Tóth elvtárs, örüljön, hogy most lett katona, úgyis sérült, nemigaz?!”
Hetvenkilenc nyarán, egy cádizi tornáról nem jött haza:
– A disszidálás és az azt követő eltiltás miatt nem lehettem sokszoros magyar válogatott, nem játszhattam világbajnokságon és sok barátomat, a szüleimet hosszú évekig nem láthattam. De szabad és boldog ember lettem, nem bántam meg semmit. Kint ismertem meg a feleségem, aki két fiúval és egy lánnyal ajándékozott meg itt, San Diegóban.