fbpx
  • Megjelenés:

A nagy veszélyben lévő gyógyszerészek ellen uszít az újpesti ellenzéki alpolgármester

Megdöbbentően kezeli a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetet az újpesti ellenzéki vezetés. A Gyurcsány-párti alpolgármester, Trippon Norbert a komoly veszélynek kitett gyógyszerészek ellen lázít, azzal, hogy milyen sokat keresnek ezekben a napokban.

A momentumos polgármesternek, Déri Tibornak pedig láthatóan fogalma sincs róla, hogy mit kellene tennie, a szakmai felvetésekre egyáltalán nem reagál. A Fidesz kérése ellenére megfelelő gazdaságvédelmi intézkedéseket sem hozott.
A baloldali szivárványkoalíció teljesen összeomlott, gyakorlatilag eltűnt Újpesten a járvány kirobbanása után. 

Trippon Nobert költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester, önkormányzati képviselő, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) politikusa - aki sokak szerint  gyakorlatilag polgármesterként tevékenykedik Újpesten – a közösségi oldalán hergeli a kerületben élőket a komoly veszélynek kitett gyógyszerészek ellen, azzal vádolva őket, hogy egy hónap alatt „összeszedik" az éves bevételüket.

Részlet Trippon Norbert facebook posztjából: "Kinek indokolt kedvezményt adni? Egy olyan húsboltnak, ahol például felháborító módon 2800 Ft egy kiló csirkemell, vagy egy fodrásznak, akinek teljesen megszűnt a vendégköre? Vagy egy patikának, ami most éves forgalmát szedi össze egy hónap alatt, vagy egy kis kávézónak, akinél a forgalom érdemben visszaesett?"

A teljesen megalapozatlan felvetését persze nem támasztja alá számokkal, de eleve megdöbbentő, hogy egy városvezető azok ellen hergeli az embereket, akik - az orvosok és az ápolók mellett - a leginkább veszélyben vannak a napokban. 

A posztban – többek között – pénzt kér a kormánytól, de az pontosan nem derül ki, hogy mire, az újpestiek kérdéseire pedig nem ad érdemi válaszokat. 

Déri Tibor még mindig nem tudja, hogy polgármesterként mi a feladata

A liberális Momentum Mozgalom politikusa, Déri Tibor elméletileg már október óta vezeti Újpestet, és erről folyamatosan posztolgat a Facebook-oldalán is.

A helyi Fidesz közleménye alapján

annak ellenére sem képes válsághelyzetben helytállni, hogy a koronavírus-járványra tekintettel rendkívüli felhatalmazást kapott. Ez azt jelenti, hogy a képviselő-testület és a bizottságok véleményének kikérése nélkül dönthet, sőt akár rendeletet is alkothat.

A Fidesz-frakció szerdán felvetette, hogy az önkormányzat nyújtson átmeneti jellegű segítséget azoknak a kisvállalkozóknak, akik az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-től, azaz a kerülettől bérelnek üzlethelyiségeket.

Konkrétabban a kényszerintézkedés idejére helyzetükkel arányos bérleti díj csökkentést várt a nagyobbik kormánypárt Déritől.

Továbbá felvetették, hogy a polgármester rendeletben gondoskodjon azokról az újpesti családokról is, akik a koronavírus-járvány miatt karanténba kényszerülnek, vagy a háztartás valamelyik tagjának jövedelme a járvánnyal összefüggésben csökken.Ezeket a kéréseket elküldték Dérinek, azonban szerda késő estig sem kaptak rá választ, így nyílt levélben közzétették azt az Újpesti Fidesz honlapján.

Végül a momentumos polgármester helyett Déri sajtóreferense a Pesti Srácok egyik újságírójának válaszolt eléggé primitív stílusban a feltett kérdésekre.

A válaszok azonban semmitmondóak voltak, amiből két dolog derül csak ki: egyrészt, Déri Tibor nem kíván segíteni a bajbajutott újpesti kisvállalkozóknak, sem a jövőben komoly nehézségekkel szembesülő leendő fertőzötteknek, másrészt, 5 hónappal a megválasztása után sincs fogalma a kötelezettségeiről.