fbpx
  • Megjelenés:

Gyurcsány Ferenc és Déri Tibor ígéretei

A képen nem a Déri Tibor által épített szociális bérlakás látható. Nem, mert Déri Tibor vezette önkormányzat az eltelt 2,5 évben egyetlen bérlakást sem épített.

Megszokhattuk, hogy a baloldal kampányígéretei nemcsak szimpla hazugságok, hanem kormányra jutva a legtöbbször pont az ellenkezőjét teszik annak, amit korábban a kampányban ígérnek.

De nézzük meg Gyurcsány leghűségesebb tanítványának Déri Tibornak, újpest baloldali polgármesterének a tettein keresztül, hogyan is működik a gátlástalan baloldali hazugságkampány.

Déri Tibor kampányában 250 bérlakás megépítését ígérte meg 5 év alatt. Ebből közel 2,5 év alatt 0 db bérlakás épült meg. Sőt az önkormányzat semmilyen előkészítő munkát és tervet sem indított bérlakások építésére, ellenben fokozott iramban árusítja ki az önkormányzat a lakásépítésre alkalmas ingatlanvagyonát is.

Jól látható, hogy Déri Tibor nem akar bérlakásokat építeni.

A kampányban megfizethető, havi 30 000 forint bérleti díjú lakásokat ígért, de hatalomra jutva elfogadta azt a rendeletet, mely szerint a lakbéreket közel 65%-al akarta megemelni. Ez a lakbéremelést a kormány által elrendelt lakbérstop miatt nem tudta bevezetni.

A Déri Tibor vezette önkormányzat több mint 50 családnak ítélt meg szociális bérlakást, amely ígéretét nem teljesítette. A támogató döntést követően ezek a családok évek óta várnak arra, hogy lakáshoz jussanak, de az önkormányzat, saját döntését meghazudtolva nem ad nekik lakást.

Újpest önkormányzata közel 2500 bérlakással rendelkezik. 2021-ben ebből mindösszesen 7 db lakást újított fel teljesen a vagyonkezelő, és 12 db lakást pedig részlegesen újított fel.

Ezzel a tempóval az önkormányzati lakások részleges felújítására a Déri Tibor vezette önkormányzat szerint 131 év alatt kerülne sor.

Déri Tibor a kampányban a lakhatási válság elleni küzdelmet ígérte választóinak, de a hatalomra kerülése óta ennek pont az ellenkezőjét teszi. A baloldal megszorító politikáját követve nemcsak hogy új lakásokat nem épít, de döntéseivel a meglévő lakásállomány tudatosan leromlását is okozza.