fbpx
  • Megjelenés:

Megvalósult-e a függetlenség és szakmaiság ígérete az Újpesti Sajtóban?

Elemző-cikksorozatunkban a fővárosi kerületek sajtóviszonyait vizsgáljuk arra a kérdésre keresve a választ, hogy az adott városrészben mennyire érvényesül a „sokat hangoztatott” és várva-várt függetlenség mítosza.

Újpesten kezdtünk, ahol a 2019 októberében hatalomra jutó Déri Tibor vezette baloldal többek között a független sajtó ígéretével vette át a kerületet. Ezt követően Dériék elbocsátották az Újpesti Napló szerkesztőségének nagy részét, majd több mint a kétszeresére emelték a kerületi sajtóorgánumok finanszírozását a járvány okozta válsághelyzet közepén. Mindezt azzal fejelték meg, hogy a újpesti média főszerkesztőjének azt a jobbikhoz száz szállal kötődő Balogh Gábort nevezték ki, aki nemsokkal ezt megelőzően még groteszk módon a baloldali összefogás jelöltjeként indult el és bukott meg az önkormányzati választáson.

A kerületi sajtóviszonyokat elemző cikksorozatunk indul

Elemző-cikksorozatunk célja, hogy a mindenki által ismert országos elérésű médiumokon kívül bemutassuk egy-egy kerület helyi sajtóviszonyait is. A közéleti újságírás ugyanis nem korlátozódik kizárólagosan a legolvasottabb internetes hírportálokra, habár a jövő mindenképpen ebbe az irányba mutat. Sok ember azonban továbbra is elsősorban a helyi, gyakran offline formában megjelenő médiumokból tájékozódik és időnként újra bebizonyosodik, hogy ezeknek a közéleti forrásoknak is nagy jelentősége van.

Ezek a helyi viszonyok azonban súlyukhoz képest gyakran jóval kisebb figyelmet kapnak, ez lehet talán az oka annak is, hogy sokak szerint a helyi közéleti médiumok gyakran valamelyik – általában az éppen hatalmon lévő – politikai erő szócsöveivé válhatnak. Ezt a feltevést támaszthatja alá az a logikus megfigyelés is, hogy a helyi médiumoknak a mérethatékonyság terén tapasztalt hátrányuk nagyobb pénzügyi kitettséget eredményezhet, mint ami az országos sajtóban megfigyelhető.

Sok településen kizárólag a teljes mértékben önkormányzati finanszírozású lapok tudnak csak megélni. Ebben az elemzéssorozatunkban a budapesti kerületekre fókuszálunk, hiszen a helyi sajtóviszonyok érdekességét és jelentőségét tekintve ezek a területi egységek kecsegtetnek tekinthetők a legfontosabbnak.

Független sajtót ígért Újpest frissen megválasztott vezetése

Első elemzésünk fókuszában Újpest áll. A baloldali összefogás által vezetett kerület elsődleges sajtóorgánuma, illetve elsődleges sajtóorgánumait összefogó holdingja a 100%-os önkormányzati tulajdonban álló Újpesti Sajtó Kft. Ez a közfeladatot ellátó cég egymagában végzi az Újpesti Napló című hetilap kiadását, az Újpesti Közéleti Televízió műsorainak elkészítését és az ujpestmedia.hu közéleti internetes hírportál, valamint az ujpest.hu hivatalos önkormányzati honlap működtetését.

Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere a 2019-es önkormányzati választási győzelmét követően a 24.hu-nak adott egy interjút, amelyben az Újpesti Sajtó Kft-t korábbi politikai irányultságát kritizálja és azt ígéri, a jövőben független médiumot fog a kerület működtetni:

„Van emellett egy Újpesti Sajtó Kft. nevű cég, ami jelenleg a propagandát szolgálja, de mi kiegyensúlyozott sajtót szeretnénk létrehozni, és ehhez megfelelő embereket a kerületbe hozni.”


Részlet az Újpesti Napló 2021. 2. számából

Hasonló véleményt formált Déri a Magyar Hangnak adott 2019 októberi interjúban is:

„Az elmúlt kilenc évben ezek a termékek a propaganda kiszolgálói voltak teljes egészében, ellenzéki hangok az újságban egyáltalán nem jelenhettek meg. A kampányban döntenünk kellett, hogy órákon keresztül beadványokat írogatunk emiatt, vagy inkább kimegyünk az emberekhez beszélgetni; utóbbi mellett döntöttünk, és meg is lett az eredménye. Teljesen kiegyensúlyozott médiában gondolkozom a jövőben, olyan újságban, ahol mindenki véleménye megjelenhet.”

A nagy ígéretek után, nemsokkal a választást követően óriási port kavart a hír, mely szerint a frissen megválasztott polgármester – korábbi ígéretével szemben – az Újpesti Napló önkormányzati újság összes (más források szerint több) munkatársát kirúgta. A 2019. november 20-án az elbocsájtott munkatársak állítólag biztonsági őrök jelenlétében egy órán belül távoztak is a szerkesztőségből. A történtek mögött sokan a politikai befolyásolás szándékát vélték felfedezni.

Az Újpesti Sajtó új vezetősége közleményben reagált a történtekre, melyben az újságírói függetlenség hiányára hivatkozva indokolta az elbocsájtásokat. Állításuk szerint a korábbi kollégák „éveken át kiszolgálták a helyi hatalmasságokat és helyi propagandát folytattak.” Látható tehát, hogy a radikális személyi változtatások elsődleges okaként az újságírói szakmaiság és hitelesség kritériumának való meg nem felelés volt mondva:

„Az Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. új vezetése elkötelezett az újpestiek hiteles, pontos és elfogulatlan tájékoztatása mellett, hogy az önkormányzati média az elmúlt időszak egyoldalú propagandája után valódi közszolgálati küldetést láthasson el.”


Az új önkormányzati vezetés – a válság ellenére – több mint kétszer annyit költ a sajtótermékeire, mint elődje

Vajon milyen célt szolgált a garnitúracsere?

Déri Tibor tagadta, hogy politikai tisztogatás történt volna az Újpesti Napló élén. „A szabotázst, az információk szándékos elhallgatását egyetlen munkáltató sem tűrné el szerintem” – mondta a polgármester az elbocsátottak állítólagos szabályszegéseit okolva a történtekért. A menesztett főszerkesztő, Héjja Krisztián szintén Facebook-bejegyzésben kommentálta a történteket, amelyből kiderült, hogy az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetője Bíró Beáta állítólag nem személyesen közölte a kirúgott újságírókkal az új városvezetés döntését, maga helyett egy ügyvédnőt küldött, mondván, az ügyvezető nő nem szeretne megszólalni az ügyben.

Hasonló vádaknak adott alapot a korábbi munkatársak elküldésén kívül az új kollégák személye is. Az új főszerkesztő az a Balogh Gábor lett, aki részt vett a Jobbik alapításában és aki a 2019-es önkormányzati választásokon még az összefogás jelöltjeként indult. Baloghot egyébként 2010 előtt még a kuruc.infoval hozták bebizonyítatlanul összefüggésbe, bár az újságíró tagadta, hogy valaha írt volna a radikális hangvételű, szélsőjobboldali portálra. Nagy port kavart 2013-ban Baloghnak az a sokak által antiszemitizmussal vádolt publicisztikája, amelyben a Jobbikból kilépő Szegedi Csanádról szó szerint a következőket írja:

„Hiszen, ha a dolog velejét nézzük, akkor nem vagy más, mint egy zsidó tolvaj, aki lebukott és most antiszemitizmust kiált. És ezzel a lehető legtökéletesebben visszaigazolsz minden létező előítéletet a sajátjaidról.”


Az Újpesti Sajtó vezetése szerint Baloghra kizárólag szakmai indokok alapján esett a választás

Baloghnak ezt megelőzően a Jobbikhoz köthető Alfahir.hu-n jelentek meg írásai és a szintén jobbikos N1TV műsoraiban is feltűnt. Az Újpesti Sajtótól – és az önkormányzattól – független, de az előző, jobboldali városvezetéshez közelinek tűnő ujpestihirek.hu internetes oldal szerint Balogh kinevezése annak bizonyítéka, hogy politikai okokból történik a váltás az Újpesti Napló élén. A hírt több kormányközelinek tartott médium átvette, az Origo például úgy fogalmazott az újpesti személycserékről szóló hírének címében, hogy „Antiszemita jobbikos lett az újpesti lap főszerkesztője”.

Az Index egyébként felhívta az Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Bíró Beátát, aki azt mondta, hogy Balogh Gáborra kizárólag szakmai indokok alapján esett a választása a kft.-nek. Ez mindenesetre igencsak megkérdőjelezhető állítás annak fényében, hogy a Jobbikhoz száz szállal kötődő Balogh nemsokkal a kinevezése előtt még a baloldali összefogás jelöltjeként indult el és bukott meg a 2019-es önkormányzati választásokon. (Az Újpesti Sajtó által közzétett szervezeti és személyzeti adatokat tartalmazó dokumentumok szerint egyébként Balogh a sajtóhírekben általánosan elterjedt főszerkesztői pozícióval szemben valójában az internetes felületek szerkesztőségvezetője.) A Balogh Gáborról készített újságírói portrénk az alábbi linken érhető el.

Közel kétszer annyit költenek az újpesti sajtóra, mint elődjeik

Az Újpest Sajtó Kft. önkormányzati tulajdonú cég, így anyagi értelemben soha nem volt és soha nem is lehet független a helyi politikától. A függőség mértéke azonban változhat és ennek jó indikátora lehet a szerkesztőség személyi összetételének befolyásolása, valamint ezzel párhuzamosan az anyagi lehetőségek moderálása is. Azt követően, hogy Újpest új vezetése jelentős mértékben megváltoztatta az alkalmazottak körét, a médiaholding anyagi támogatását is radikálisan megemelte.  A 2020-as IV. kerületi költségvetésben az Újpesti Sajtó Kft. finanszírozására 225 millió forintot költött a Déri Tibor vezette baloldali önkormányzat.

Ez 70 millió forinttal, azaz 45%-kal több, mint amit a Wintermantel Zsolt által vezetett jobboldali önkormányzat 2019-ben ugyanerre a célra költött. Ezen a közvetlen finanszírozáson kívül az önkormányzat különböző jogcímeken további 127 milliót – így összesen kb. 350 milliót – fizetett ki az Újpesti Sajtó Kft.-nek, az utóbbi részletezését a következő táblázat tartalmazza:

Mindebből az derül ki, hogy a Déri Tibor vezette baloldali önkormányzat a koronavírus járvány okozta válság ellenére, kétszer annyit költ a saját kerületi sajtóorgánumai finanszírozására az adófizetők pénzéből, mint az a jobboldali önkormányzati vezetés által az előző járványmentes évben történt.

Nem fellelhetőek a „nyilvános szerződések”, adatigénylést indítottunk

További érdekes megfigyelésre jutottunk, amikor az elemzéshez való kutatómunkát végeztük: az önkormányzat üvegzseb oldalán az a két link, amelynek a szerződéseket és támogatásokat kellene tartalmaznia, nem elérhető. Ezzel a mulasztással az önkormányzat a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegését kockáztatja.

Hogy ennek vajon mi az oka, azt nem tudjuk. Az biztos, hogy az Újpesti Önkormányzat és az Újpesti Sajtó Kft. finanszírozási kapcsolatairól így sokkal többet egyelőre nem tudunk mondani. Alapítványunk egyébként közérdekű adatigényléssel fordult ez ügyben az Újpesti Sajtóhoz. Annyi azonban így is világosan látszik, hogy az új városvezetés egyrészt jelentős mértékben megváltoztatta a kerületi médium(holding) személyi összetételét, másrészt sokkal több pénzt juttat el hozzá.

Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, hogy az Újpesti Sajtó Kft.-t éri-e politikai befolyásolási törekvés, azt kell megállapítanunk, hogy ennek a lehetősége mindenképpen adott, hiszen mind személyileg, mind pénzügyileg radikálisan megnövekedett az önkormányzat ráhatása a cégre a korábbiakhoz képest.

Arra, hogy az újpesti városvezetés élt-e ezzel a befolyásával, majd csak a médiumok tartalmainak részletes elemzése után tudunk pontos választ adni. Az Újpesti Sajtó Kft. átfogó tartalomanalízisét a cikksorozatunk következő részében találjátok!