- Megjelenés:
Házkutatások kezdődtek a Városháza-ügyben
Az Index információi szerint egyszerre több helyszínen is házkutatást kezdett a rendőrség, amely már korábban megerősítette, hogy nyomoznak a Városháza tervezett eladása és a fővárosnál a gyanú szerint működő jutalékos rendszer miatt.
„A rendőrség hétfőn reggel párhuzamosan több helyszínen – köztük a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Atilla úton lévő székházában házkutatást kezdett a Városháza-üggyel kapcsolatban”
– adta hírül értesüléseire hivatkozva az Index hétfőn.
Az Index kérdésekkel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz
„Információnkkal kapcsolatban kérdésekkel fordultunk az Országos Rendőr-főkapitánysághoz, amint választ kapunk frissítjük cikkünket” – tette hozzá a hír kapcsán a portál. Felidézték: a Városháza tervezett eladásának ügyében már több feljelentés is született. A rendőrség pedig már korábban megerősítette, hogy nyomozás is folyik az ügyben.
Hozzátették: „az ügycsoportot érintően a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt eljárásokat folytatunk ismeretlen tettes ellen”
– válaszolták a Mediaworks hírcentrumának megkeresésére még novemberben.