- Megjelenés:
Már négy állomást zártak le a 3-as metró felújítása miatt
Nem áll meg a 3-as metró július 13-ától, vagyis mától a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomásokon, ugyanis ezen a szakaszon is elkezdődtek a vonalfelújításhoz kapcsolódó korszerűsítési munkák.
A felújítás alatt a 3-as metró pótlóbuszai mellett úgynevezett M30-as állomáspótló buszok is járnak, de csak munkanapokon. A lezárás nemcsak a tömegközlekedőket, az autós forgalmat is érinti az Üllői úton. Az első napon nagy volt a tanácstalanság az állomásokon.
Sokan álldogáltak tanácstalanul a 3-as metró állomásainál hétfőn reggel Budapesten. Keresték a pótlóbuszokat és a buszmegállót.
Többen kétségbeesve kérdezték a BKK alkalmazottait, hogy hogyan juthatnak el a metró nélkül oda, ahova indultak.
A BKK a felújításhoz kapcsolódó közleményében azt írja, hogy az M3-as metró továbbra is a Nagyvárad tér és Újpest között közlekedik, azonban hétfőtől lezárták a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat. A vonalon tavasz óta tart a felújítás az Arany János utcánál és a Ferenciek terénél is, vagyis
mostantól négy állomáson halad át a metró megállás nélkül.
A Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás környékét az úgynevezett M30-as jelzésű állomáspótló busszal lehet elérni. Az állomáspótló csak munkanapokon közlekedik. Emellett jár a metrópótló is, amely - ahogy eddig is - hétköznap Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, hétvégéken pedig Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik.
A megállókban egyébként reggel tömeg várta a buszokat, az emberek igyekeztek betartani a koronavírus miatti távolságtartást, de ez nehezen sikerült.
Az M30-as állomáspótlóról:
Az állomáspótló a Kálvin tér és a Népliget között közlekedik, arra pedig
- a Kálvin téren a Szabó Ervin térnél;
- a Corvin-negyednél és a Semmelweis Klinikáknál az M3-as pótlóbusz megállójában;
- a Nagyvárad térnél az Üllői úton az Orczy út kereszteződésnél;
- a Népligetnél pedig az Üllői úton a Könyves Kálmán körút kereszteződésénél lehet felszállni.
Forrás: Márki Zsolt (Bkü)
Hozzátették ugyanakkor, hogy az M30-as állomáspótlót csak azoknak ajánlják, akik a Semmelweis Klinikákhoz vagy a Corvin-negyedhez utaznak. Viszont,
- aki Dél-Pest felől a belvárosba utazik, változatlanul a Nagyvárad téren szállhat át a metrópótló buszról az M3-as metróra;
- aki Buda felől érkezik vagy Buda felé tart, annak a Corvin-negyed helyett a Kálvin téren történő átszállással, az M4-es metróval vagy a 47-es, 49-es villamossal érdemes utaznia;
- aki Dél-Pest felől a két lezárt állomás térségébe utazik, annak az M3-as metrópótló buszról a Népliget megállóban érdemes leszállni, majd az Üllői úton található megállóban átszállni az M30-as állomáspótló buszra;
- a Corvin-negyed vagy a Semmelweis Klinikák felől Kőbánya-Kispest felé utazóknak az M30-as állomáspótló busszal a Nagyvárad térig érdemes utazni, majd ott átszállni a csomópont túloldaláról induló M3-as metrópótló buszra.
Az autósokat is érinti
- Az Üllői úton továbbra is két sávban haladhat a közúti forgalom, azonban az állomáspótló autóbusz a szélső, a buszok és a kerékpárral közlekedők által közösen használható sávban halad.
- A Szentkirályi utcában megszűnik a parkolás, és kétirányú forgalmi rend lép életbe: a közúti forgalom változatlanul haladhat a Baross utca felé, ellenkező irányban pedig kizárólag az állomáspótló autóbusz közlekedhet.
- Az autóbuszok Üllői útra történő kikanyarodásának biztosítása érdekében az Üllői út–Szentkirályi utca csomópontban új jelzőlámpás irányítás létesül.
- Az Üllői úton a pótlóbusz végállomásának biztosítása érdekében a Szabó Ervin téri csomópont előtt egy szakaszon megszűnik a parkolás lehetősége.
A BKK Info szerint a felújítás és a lezárás november 6-áig tart.