fbpx
  • Megjelenés:

A gyűlölet nem pálya? Déri Tibor még most is védi Szabó Balázst

Szabó Balázst, a Momentum, DK, MSZP és LMP által is támogatott jobbikos újpesti önkormányzati képviselőt néhány nappal ezelőtt első fokon, a II. és III. Kerületi Bíróság nem jogerősen két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte közösség elleni erőszak bűncselekménye miatt, amiért néhány társával 2016-ban három tunéziai állampolgárt bántalmaztak.

Szabó nem először került bíróság elé garázdaság miatt. 2008-ban már pénzbüntetésre ítélték, csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Szabó Balázs erről azt mondta, ez valóban így volt, megbüntették, és a pénzbüntetést befizette. "A büntetés azóta elévült, büntetlen előéletű vagyok" – tette hozzá. Mindeközben egy harmadik ügyben is garázdaság miatt folyik az önkormányzati  képviselő ellen eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

A sorozatos eljárások és bírósági ügyek alapján jól látszik, hogy Szabó Balázs bizonyos helyzetekben nem képes az indulatait kezelni. Az is látható volt, hogy nagyon akart politikus lenni, és jó időben foglalta el a szétesett újpesti Jobbik kulcspozícióját, hogy azután a Gyurcsány Ferenc által szervezett DK-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP szövetkezésben megkerülhetetlen legyen. A képviselői helyet sikerült is megkaparintania, de a neki előre odaígért, hőn áhított alpolgármesteri széket már nem kaphatta meg.

Ugyanis az ígéret csak a választásokig tartott. A győztes választás után az őt addig legerősebben támogató pártvezetők, Déri Tibor (Momentum) és Trippon Norbert (ex MSZP, most DK) már vissza is szívták ígéretüket. Most a többi baloldali párt vezetőivel együtt abban bíznak, hogy a másodfokú bírósági ítélet megoldja helyettük az egyre kínosabb problémát. Anélkül, hogy színt kellene vallaniuk az ügyben.

Bár a kampányban próbálták elhallgatni Szabó Balázs bírósági ügyeit, ám amikor azok kiderültek, azzal takaróztak, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. De hát, akit már jogerősen elítéltek, az nem volt ártatlan. Akkor sem, ha egy idő után büntetlen előéletűnek mondhatja magát.

Most pedig Déri Tibor arra hivatkozik, hogy nincs még jogerős ítélet.

Azt nem teszi hozzá, hogy az ítélet azért nem emelkedhet jogerőre, mert az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Tehát adva van egy tényekre alapozott, nem jogerős bírósági ítélet. Déri Tibor polgármester pedig erre azt mondja, hogy amíg nincs jogerős ítélet, addig nem akarnak feltételezésekbe bocsátkozni, a személyes véleményét pedig nem mondja el az ügyről.

Fölösleges is lenne. Ha valaki ellen háromszor indítottak már bírósági eljárást garázdaság vádjával, az önmagáért beszél és elmondja az illetőről a lényeget. Meg a szövetségeseiről is.