fbpx
  • Megjelenés:

Itt a hangfelvétel: Gyurcsányék így csaltak a választásokon Újpesten

Napvilágra került egy mindent eldöntő hangfelvétel, amelyen jól hallható, hogy miként zsarolták Gyurcsányék az újpesti MSZP-t.

Nesze, itt egy „költségtérítés okosba”, csak lépj vissza szép csendben, mi az, hogy nem kell, akkor fideszbérenc leszel, mindenki annak fog tartani, erről gondoskodunk – csak egy megtörtént példa arra, hogy miképp "koordinálnak" zsarolnak Gyurcsány Ferencék az olyan körzetekben, ahol más ellenzéki indulók is megmérettetnék magukat, mondván, jóban vannak a helyiekkel, azok lokálpatriótaként elismerik a munkájukat, így talán hitelesebben képviselhetik őket, mint az odaejtőernyőztetett káderek.

Ezt a tempót követte a tavalyi országgyűlési választások előtt a DK is, amikor megpróbálták megvenni, és amikor ez nem ment, akkor megfenyegetni Újpesten a volt MSZP-s Horváth Imrét. Horváth végül nem jutott be az Országgyűlésbe, az őt megzsaroló Varju László viszont igen. A PestiSrácok.hu birtokában lévő hangfelvétel sokadszorra is bebizonyítja, hogy az őszödi beszéd nem igazságbeszéd volt: Gyurcsányék sleppje ugyanolyan erőszakos, mint vezérük mondvacsinált kifakadása előtt, bevált maffiamódszereiket pedig egyszerűen csak magukkal vitték a DK-hoz.

Varjú a Rózsadombon lakik
Az újpesti MSZP-alapszervezet leépítése már régen zajlik, a régi, lokálpatrióta baloldali politikusokat mára nagyrészt kitúrták. Így történhetett meg, hogy az egyik legerősebb szocialista körzetet simán átadták a DK Rózsadombon élő jelöltjének, Varju Lászlónak, aki megnyerte a választást 2018-ban. Varjú László vagyongyarapodásáról érdemes elolvasni ezt a 444-es cikket.