fbpx
  • Megjelenés:

Nyílt levélben cáfolja a hazugságokat a korábbi főosztályvezető

Déri Tibor polgármesternek írt nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz Szabó Zsolt, az önkormányzat korábbi Városüzemeltetési Főosztályvezetője. A levél apropója a mostani városvezetéshez közel álló Újpesti Hírmondó weboldalon megjelent, székesdűlői földutakkal kapcsolatos cikk volt.

Levelét azzal kezdi, hogy ő azon negyven ember egyike, aki az önkormányzati választások után saját döntéséből távozott az Újpesti Hivatalból.

Döntésem oka az önök által folytatott gyűlöletkampány volt.

– folytatja bevezetőjében.

Köztudottan nem vagyok párttag és nem élem értékes napjaimat a közösségi média felületein, de sajnálatos módon nem tudom kizárni az életemből az azóta sem szűnő folyamatos rágalomhadjáratot.

Az Újpesti Hírmondón megjelent egy cikk a székesdűlői utakkal kapcsolatban, „Még 300 milliót bukhat a kerületünk” címmel Rácz Tamás tollából. Minthogy az írásmű valótlanságokra és megtévesztő állításokra, csúsztatásokra épül, kénytelen vagyok felhívni a figyelmét a tényekre, egyúttal megosztanék néhány észrevételt és tanácsot önnel, mint a szakterületben jártas egykori köztisztviselő, akinek ma is, a történtek után is fontos az újpestiek jövője.

A munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyv természetesen kitér a Székesdűlő sor földútjainak szilárd burkolattal történő ellátásának tételes státuszára. Egyúttal szeretném felhívni a figyelmét, hogy az útügyi munkakörhöz tartozó projekt valamennyi szükséges információja, ügyirata a felelős ügyintézőnél, hivatalos levelezésben és az irattárban megtalálható, a Képviselő-testület döntései és a közbeszerzési eljárás dokumentumai hasonlóan. A Kbt. 113.§ (1) bek. szerinti közbeszerzési eljárás összefoglaló tájékoztatóját a – ellenzéki képviselőt is soraiban tudó - KDT 39/2019. (VIII.14.) sz. határozatával elfogadta.

Ha az önök valódi célja a probléma megoldása, akkor a teljes mértékben az önök rendelkezésre álló valamennyi információ birtokában a megkezdett munka hatékony folytatása lenne célravezetőbb.

Folytassák azt a városépítő és fejlesztő munkát, ami az elmúlt kilenc évben Újpest történetének egyik legkiemelkedőbb és mindenki által elismert fejlődését eredményezte. - zárta levelét a korábbi főosztályvezető.

Mindenestre érdekes és szomorú fordulata a Székesdűlői földutak immár több évtizede tartó kálváriájának, hogy az önkormányzat által elnyert 300 millió forintot a mostani városvezetés úgy tűnik veszni hagyja. Hogy ennek oka a hozzá nem értés, a nemtörődömség vagy az egyszerű politikai számítás, hogy ne kelljen a pályázati pénz mellé további önkormányzati pénzeket fordítani nem tudjuk.

Az viszont biztosnak látszik, hogy az elhalasztott lehetőség miatt a székesdűlőiek ki tudja meddig, de kénytelenek tovább várni, hogy végre aszfaltburkolatot kapjanak az útjaik.

Szabó Zsolt nyílt levele:

Nyílt levél Déri Tibor polgármesterhez

 
Tisztelt Déri Tibor Úr!

 

Szabó Zsolt vagyok, azon negyven ember egyike, aki az önkormányzati választások után saját döntéséből távozott az újpesti Hivatalból. Döntésem oka az önök által folytatott gyűlöletkampány volt. Köztudottan nem vagyok párttag és nem élem értékes napjaimat a közösségi média felületein, de sajnálatos módon nem tudom kizárni az életemből az azóta sem szűnő folyamatos rágalomhadjáratot. Az Újpesti Hírmondón megjelent egy cikk a székesdűlői utakkal kapcsolatban, „Még 300 milliót bukhat a kerületünk” címmel Rácz Tamás tollából. Minthogy az írásmű valótlanságokra és megtévesztő állításokra, csúsztatásokra épül, kénytelen vagyok felhívni a figyelmét a tényekre, egyúttal megosztanék néhány észrevételt és tanácsot önnel, mint a szakterületben jártas egykori köztisztviselő, akinek ma is, a történtek után is fontos az újpestiek jövője.

Székesdűlő földútjainak problémaköre műszakilag és jogilag is egyaránt bonyolult és összetett, már régóta ismert jelenség. Az elmúlt években Újpest Önkormányzata folyamatosan kereste azon csatornákat, ahol a jelentős megvalósítási költségekkel járó beruházás támogatást nyerhet. A 2014-ben elfogadott koncepciótervek alapelvei mentén, a szabályozási környezet mindkét érintett Önkormányzat általi időigényes összehangolását követően, többszöri pályázás útján sikerült érdemi előrehaladást elérni az ügyben. A generál tervezési feladatokra vonatkozó szerződés megkötésre került, a szükséges tervek és tervmódosítások ennek keretében készültek, az FCSM által előírt speciális átemelő valamint az e-közmű egyeztetési eljárás folyamán szükségessé váló gázkiváltás tervezése folyamatban volt, a tervek alapján a kivitelezés közbeszerezhető. A megvalósításhoz szükséges önerő a Képviselő-testület által elfogadott költségvetésben biztosított. Dunakeszi Önkormányzatával a fővárosi kerületi belterületi szilárd burkolat nélküli utak szilárd burkolattal történő ellátásának támogatásával kapcsolatos pályázaton történő indulás feltételeiről, valamint kezelői feladatok átvállalásáról szóló megállapodás valamint együttműködési megállapodás aláírásra került (utóbbi alapján a Swietelsky Magyarország Kft. tulajdonában álló telek is rendezésre kerül). Az Auchan Magyarország Kft-vel az ingatlan adásvételi szerződés és műtárgy használati megállapodás megköttetett. A folyamat és készültségi fok a Miniszterelnökséggel többször egyeztetésre került.

A munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyv természetesen kitér a Székesdűlő sor földútjainak szilárd burkolattal történő ellátásának tételes státuszára. Egyúttal szeretném felhívni a figyelmét, hogy az útügyi munkakörhöz tartozó projekt valamennyi szükséges információja, ügyirata a felelős ügyintézőnél, hivatalos levelezésben és az irattárban megtalálható, a Képviselő-testület döntései és a közbeszerzési eljárás dokumentumai hasonlóan. A Kbt. 113.§ (1) bek. szerinti közbeszerzési eljárás összefoglaló tájékoztatóját a – ellenzéki képviselőt is soraiban tudó - KDT 39/2019. (VIII.14.) sz. határozatával elfogadta, a megindított eljárás keretében több piaci szereplő is jelezte érdeklődését. A pályázati határidőkkel összhangban az egyeztetett ajánlattételi felhívás kiküldésére kiemelten felhívtam az illetékesek figyelmét.

A tényeket ismerve nem értem a megjelent írás valódi, szakmai célját. Az évtizedek óta fennálló probléma megoldását biztosan nem az alaptalan, politikai alapokon megszülető rágalomhadjárat folytatása jelenti. Ha az önök valódi célja a probléma megoldása, akkor a teljes mértékben az önök rendelkezésre álló valamennyi információ birtokában a megkezdett munka hatékony folytatása lenne célravezetőbb.

Tisztelt polgármester úr! Ha önnek fontos Újpest, akkor az előző városvezetés további lejáratása helyett inkább kezdjenek el végre dolgozni Újpestért. Keressenek kellő tapasztalattal rendelkező szakembereket azok helyére, akiket a gyűlöletkampányukkal elüldöztek, és folytassák azt a városépítő és fejlesztő munkát, ami az elmúlt kilenc évben Újpest történetének egyik legkiemelkedőbb és mindenki által elismert fejlődését eredményezte.   

 

2019. november 25.