- Megjelenés:
Letartóztattak egy pedofil jobbikost Gyulán (frissítve)
Letartóztatásba került a pornográf felvétel készítésével gyanúsított férfi, írta tegnap este 22 óra után a rendőrség honlapja.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben pornográf felvétel készítése bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított letartóztatásban van.
Az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad. - zárul a késő este közzétett hír.
Szerkesztőségünk hajnal háromkor értesült arról, hogy Gyulán már mindenki erről beszél, hiába a hírzárlat. Gyulai informátorunk meg is nevezte a letartóztatott férfit, aki nem más mint a jobbikos Horváth László.
A Gyulai Hírlap összefoglalójából kiderül:
A fürdőváros mind a tíz választókerületében indít képviselőjelöltet a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A 6-os számú választókerületben Horváth Lászlót indítja a párt. A jelölt a gyulai sportélet ikonikus alakja, kiváló szervező és segítőkész ember
– olvasható a közleményben.
Horváth a Jobbik színeiben a negyedik helyezést érte el az Önkormányzati Választásokon 2019 októberében.
Ami plusz érdekesség, hogy átszalad az ember ennek a Horváth-nak a Facebook-oldalán és ilyeneket talál:
Vagy ilyet:
Bár, mint az olvasható is a rendőrség közleményében, az ügyben a tegnapi letartóztatás után teljes a hírzárlat, azonban Gyulán mindenki erről beszél. Várjuk a Jobbik reagálását, egy azonnali sajtótájékoztató keretében, hiszen mi ezt most kiszivárogtattuk, de azt gondoljuk pár nap elteltével megerősítést is fog nyerni.
Tehát, kedves Jobbik! Van-e a soraitokban Horváth László Gyulán? Indult-e a 2019-es választásokon? Ő-e a tegnapi letartóztatott?