- Megjelenés:
Botrány az Újpesti SZTK-ban
Már augusztusra sem lehet időpontot foglalni az Újpesti SZTK gyermek-ortopédiai rendelésére – jelezték lapunknak felháborodott szülők -, akik nem tudtak időpontot foglalni, még a kötelező ortopédiai szűrővizsgálatokra sem.
Mivel az SZTK honlapján lényegében semmilyen érdemi információ nem érhető el a botrányos várólistákról, ezért a szülők által kapott információk alapján próbáljuk összerakni, mi is folyik ellátás címén az Újpesti SZTK-ban.
Akik az elmúlt héten próbáltak telefonon bejelentkezni, a gyermek-ortopédiára, meglepve tapasztalhatták, hogy nem adnak nekik időpontot. A telefonban azt is megtudhatták, hogy felmondások miatt csupán egy orvos maradt erre a feladatra, és ezért már a júliusi időpontok is beteltek, az augusztusi időpontokra pedig még nem lehet bejelentkezni. Ez már önmagában is súlyos problémákat vet fel, hiszen ezek szerint már előjegyzési szinten is szünetelteti az ellátást a szakrendelő.
De türelem, mondták a szülőknek. Már csak néhány napot kell várni, hogy május 20-án megnyíljon az augusztusi naptár és legalább oda lehessen időpontot foglalni.
Ekkor érte azonban a másik meglepetés a szülőket: a 10 órakor megnyitott augusztusi naptár 12 óra 40 percre már teljesen betelt.
Aki lemaradt az várhat június 16-ig, mert akkor elvileg megnyílik a szeptemberi foglalási lehetőség, és akinek szerencséje lesz, talán kaphat is egy három hónappal későbbi időpontot.
A csecsemő és gyermek ortopédiai szűrések kötelező szűrések, és 6 hetesen, 4 hónapos korban, és akkor kell elvégezni őket, amikor a baba járni kezd. Belátható, hogy nem célszerű több hónapos késéssel elvégezni azokat, nem is beszélve arról, hogy az SZTK gyakorlata miatt a 6 hetes szűrésre, már a szülés előtt másfél hónappal illene bejelentkezni, ami a gyermek megszületése előtt, Taj szám hiányában eléggé lehetetlen feladat.
Fölmerül a kérdés, mit kellene tenni azért, hogy ezt az alapvető szolgáltatást az önkormányzat által fenntartott szakrendelő biztosítani tudja? Hogy is mondta Déri Tibor a kampányban?
„Biztosítani kell a megfelelő számú orvost az újpestieknek, hogy a szakrendelőben, a tarthatatlan mértékű életellenes várólisták megszűnjenek.”
És a nem megfelelő tájékoztatáson és az egész eljáráson felháborodott anyukáknak, külön egy kedves polgármesteri üzenet szintén a kampányból:
„Egyszerű, átlátható 21. századi digitális előjegyzési rendszert vezetünk be, mely egy telefonos applikáció segítéségével is működik.”