- Megjelenés:
Összeomlott a gyermek ortopédia az Újpesti Szakrendelőben
Olyannyira tragikus a helyzet, hogy már a kötelező ellátást sem tudja biztosítani az SZTK. Augusztus elején írtunk arról, hogy csökkentik a rendelési időt a gyermek ortopédián.
A mai napig semmilyen előrelépés nem történt a kritikus helyzet megoldására, sőt csak rosszabb lett.
„Amennyiben a gyermek háziorvosa sürgősségi ellátást tart szükségesnek, akkor a betegeket előzetes egyeztetés alapján 2 héten belül fogadjuk, a panaszoktól függően.”
– olvasható piros betűkkel kiemelve a szakrendelő honlapján.
Ennek a mondatnak pont annyi a realitása, mint Déri Tibor momentumos polgármester lokálpatriotizmusának. Szépen hangzik, de a valósághoz semmi köze nincs.
Felháborodott szülők osztják meg egymás között a tapasztalataikat a facebookon. Egy édesanya fél éve nem kap időpontot, ráadásul állítólag szeptember 1-jétől az egyetlen doktornő is elmegy, aki idáig az SZTK-ban rendelt, de a helyettesítés még nincs megoldva.
Van olyan, aki magánorvoshoz kénytelen vinni a gyerekét 30000 Ft-ért, mert hetvenegyszer!!! hívta az időpont-foglaláshoz megadott telefonszámot, de nem járt sikerrel.
Egy másik anyukának azt mondták a múlt hónap végén, hogy augusztus 17-én 10 órától lehet időpontot kérni. 9:50-től kezdte hívni őket. 11:15 körül el is tudta érni a rendelőt és közölte a hölgy, hogy a jelenleg 17 hónapos gyereknek már nem tud időpontot adni csak a 14 éven felülieknek. Szeptember 17-én 10 órától lehet megint időpontot kérni.
Az egészségügyi ellátás körülményeinek javítását, modernizálását és a várólisták rövidítését ígérte a baloldali összefogás 2019-ben. Azt is megígérték, hogy fejleszteni fogják az egészségügyet, a forrásokat arra fordítják, hogy idecsábítsák az orvosokat és bővítsék az eszközállományt.