fbpx
  • Megjelenés:

A szakértő cáfol - A cég perelni fog az Ady-s rágalmakkal kapcsolatban

Sajnos, hiába reméltük, az EP választással a politikai kampány nem ért véget. Egyes politikai pártok kétségbeesett gyűlöletkampánnyal próbálják feldúlni az újpestiek nyugalmát. Hamis állításokat és hazugságokat terjesztenek különféle témákban, interneten, szórólapon és más módokon.

Mindenkinek joga van megismerni a tényeket, nézzük tehát az igazságot, az egykori Ady Művház telkével kapcsolatban.

Újpest Önkormányzata a tulajdonukban lévő ingatlanokat, telkeket kizárólag nyílt pályázat keretében, átlátható módon, a legmagasabb árat ajánló pályázó számára értékesíthetnek. Így járt el az egykori Ady Endre Művelődési ház telkével is, amikor az értékesítése mellett döntött.

Az eljárás szabályosságát ingatlanforgalmi értékbecslő szakértő is megerősíti közleményében.

„Az értékbecslő feladata a piaci érték előzetes becslése, de az értékbecslők alaptörvénye alapján egy ingatlannak annyi a piaci értéke, amennyit adott időben és helyzetben, nyílt, befolyásmentes piaci körülmények között adnak érte. Információim szerint nevezett ingatlanokat a fentieknek megfelelően, bárki számára elérhető nyílt pályázat útján értékesítette az Önkormányzat.” - jelentett ki.

A vagyonértékelő szakértő 2004 óta végez hivatalos értékbecslést az Önkormányzat számára. Emiatt is úgy érzi szakmai munkáját nem befolyásolta az aktuális politikai helyzet. Ezért lepődött meg azon, hogy a videóba kritikai megfogalmazások szakmai érvek nélkül kerültek.

A megtámadott cég is jogi lépéseket tervez

Egy cég jó hírneve, megítélése és fennmaradása az üzleti életben nem lehet játéka a politikai széljárásnak, nem lehet eszköz a politika színpadára törekvők kezében. Ezért és az ellenzék által készített felvételen elhangzó hazug állítások miatt az önkormányzati telket megvásárló cég is jogi lépéseket fontolgat. A cég jogi képviselője az alábbi felhívással fordult a rágalmazók felé:

Az ingatlan megvásárlására az Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdetett meg, mely pályázaton szabadon nyílt lehetőség az ingatlanra vonatkozó ajánlattételre. Ügyfelem az ingatlant ezen a nyílt, transzparens pályázaton vásárolta meg.

Ügyfelem az ingatlant ennek megfelelően nyilvánvalóan piaci áron vásárolta meg, hiszen amennyiben az ingatlan forgalmi értéke magasabb lenne, úgy bizonyosan érkezett volna az ingatlanra harmadik személy pályázótól magasabb összegű vételi ajánlat.

Tájékoztatom arról, hogy ügyfelem az ingatlanfejlesztési tevékenységét az utóbbi időben jellemzően Budapest, XIII. kerületében folytatta. Az ügyfelem webes felületén (www.minosegiotthonok.hu) is közzétett referencia beruházások telek ingatlanai közül ügyfelem több telek ingatlant is a XIII. kerületi Önkormányzattól vásárolt meg, minden esetben nyílt pályázaton.

Különös és sajátos helyzetet eredményezne az, amennyiben a fentiek alapján a IV. kerületi önkormányzati választások során az ellenzéki politikusok az ügyfelemet FIDESZ közeli vállalkozóként, míg a XIII. kerületi önkormányzati választási küzdelem során a jelenlegi szocialista polgármestert bíráló politikusok, MSZP közeli cégként nevesítenék.

A fentiek alapján kérem Önt arra, hogy az önkormányzati választások kampánya során úgy fejtse ki a politikai véleményét, álláspontját, hogy ezzel ne sértse ügyfelem személyhez fűződő jogait, kérem, hogy a jövőben tartózkodjék az ügyfelemmel kapcsolatos megalapozatlan, és valótlan tényállítások közlésétől. Amennyiben a felhívásomnak nem tesz eleget, és a részletes tájékoztatásom ellenére nem hagy fel az ügyfelemmel szembeni jogsértő magatartással úgy ügyfelem végül kénytelen lesz a jogainak a védelme érdekében bírósághoz fordulni.

Sajnálatos, hogy egyes politikai erők ilyen módszerekkel nemcsak a politikai ellenfeleiket, hanem a városunk egészét is támadják, ez a gyűlöletkampány méltatlan az újpesti emberekhez, de abban bízhatunk, hogy a hazugságok mindig hamar lelepleződnek.